Jeju a koreaiak számára (de az országba látogatóknak is) nagyon népszerű nyaralóhely, a félsziget déli csücskétől délre fekszik. Szubtrópusi klíma, intenzív zöld burjánzás, pálmafák, citrusfa-ültetvények (főleg egy narancs-grépfrút átmenetből láttunk sokat – illetve persze kóstoltunk is :) ), sziklás és homokos tengerpartok, vulkanikus tevékenység különféle érdekes nyomai, kikötők, parkok… Csak kulcsszavakban. :)
A sziget északi oldalán levő nagyobb város (Jeju-si) melletti reptérre érkeztünk, de előre kinyomoztuk, hogy innen érdemes a déli oldalra átbuszozni, ahol a part is szebb, a kisváros (Seogwipo) sem city-jellegű, és ahonnan sok látnivaló könnyebben megközelíthető.
Néhány üdülő komplex érintése után oda is értünk Seogwipo-ba, és a buszból kiszállva máris megcsapott a tenger és finom virágok illatának finom keveréke. Szuper szállást sikerült előre foglalni, egy hostel 5. emeletén a partra/kikötőre néző szobát kaptunk, volt mellesleg tökjó tetőterasz, meg a fszt-en közösségi konyha is, ahol reggelizhettünk meg elemózsiát készíthettünk. (kis kitérő: Az emeletek koreai számozása kicsit bonyolult, földszintet nem neveznek külön, az már rögtön az első emelet, és negyedik emelet gyakran nincs, vagy az annak megfelelő szinten ugrik egyet a helyiségek számozása, mert a 4-es vhogyan a halálhoz kapcsolódik, ezért szerencsétlennek számít minden négyessel kezdődő szám..)
Gyalog hamar elérhető távolságban is szépeket találtunk:
1. a Cheonjiyeon-vízesést, ahova esti kivilágítás közepette rögtön első nap kisétáltunk. Ez egy patak torkolatában van, de nem közvetlenül a tengerbe ömlés előtt, hanem kicsit beljebb, úgyhogy a vízesés és a kikötő között szép parkban mehettünk oda, egy keskeny, mély völgyben, különleges fákkal, a sziklafalon mindenféle zöld burjánzással.. (igen, most nem a kertész szakember a szerző :) )
2. a Jeongbong-vízesést, ami közvetlenül a tengerparton van, magasról zubog le hangosan a víz (az esősebb időszak után vszleg még nagyobb hozammal..), gyönyörű. És tökjó sziklákon lehet közben mászkálni, meg azokra leülve kavicsokat dobálni a vízbe, meg tengert és távolabbi kis szigeteket bámulni…
3. egy kisebb, erdős szigetet, körben sétaúttal, ahol mindannyiunk örömére lehetett kavicsot szedni és dobálni, gyökereket átlépni (ez egy nagy vonzerő mostanában Gergő az erdei séták során), fahídon és lépcsőn menni, sziklákon sétálni (mé szésza tő! = még sétáljunk a köveken)
4. az Odolgae-rock-ot, ami egy különálló szikla egy keskeny, hosszú, kanyargó öböl tenger felőli oldalán. Arról a hozzáfűződő legendáról nevezetes, hogy amikor mongol hadak közelítettek hódító tervekkel, ezt a hosszúkás, tetején bokros sziklát „felöltöztették” katonának, amitől az ellenség annyira megijedt, hogy mindannyian öngyilkosok lettek (??).
Kicsit távolabb egy nagy, újabb buddhista templomot, kolostort is körbe-/bejártunk (Yakcheonsa). Számomra szokatlan módon nagyobb volt a belmagassága, két emeletre(„karzat”) is felmehettünk, így még többfelől láttuk a nagy Buddha-szobrokat, oszlopokon tekergő kőkígyókat, rizs-áldozat-kupacokat, lent imázó és doboló szerzeteseket, híveket. Szép nagy park vette körül, kisebb másik épületekkel, ültetvényekkel, tavacskával stb., és olyan kitartóan barangoltunk benne, hogy egy szerzetes meghívott az ebédjükre is. :)
Maga a Jeju-sziget vulkanikus tevékenység következtében jött létre, ennek számtalan nyoma megtalálható.
A leglátványosabb a Hallasan, egy közel 2000 m magas vulkán a sziget közepén). Ide többféle kiépített túraútvonal vezet fel, a hegy magassága miatt komolyabb műfaj holmi kis sétánál, és ennek teljesítését is meghatározott feltételek mellett engedélyezi a NP. Mivel az időjárás nagyon hirtelen tud változni, és délután gyakran beborul vagy vihar jön, ezért korán kell indulni felfelé, majd a csúcsot (vagyis az útvonal felső részét, ami már majdnem a csúcs és a kráter szélén csodás a kilátás) is legkésőbb f3-kor el kell hagyni. Gábor fel is ment az egyik nap, különleges túra volt.
A tengerpartot is többfelé bazaltorgonák szabdalták, sok egymás melletti , hatszög alapú, magas oszlopokkal vagy ennek variációival. (eszünkbe jutott róla a Hegyestű a Balaton-felvidéken, és a Csepregi-szülők írországi kirándulása is..)
Talán a legérdekesebbek a láva alagutak voltak, legalábbis ilyet még sosem láttunk. Ezek a képződmények úgy jönnek létre, hogy a vulkán kitörése után egy-egy lávafolyam kívülről már kezd megszilárdulni, de a „cső” belsejében még folyik tovább, a csövet nem teljesen kitöltve, egyre sekélyebb folyam formájában. A láva változó szintje vonalakat hagy az alagút falán (hasonlóan ahhoz, mint amikor pl. kitöltesz egy pohár tejet, elfelejtkezel róla, és csak később iszol bele, és fehér csík marad a pohár falán). Amikor sok folyik benne, néha felolvasztja belülről az alagút felső részét, és az is kicsit csöpög (cseppkő-szerűségeket hagyva maga után), vagy nagyobb megszilárdult lávadarabok leesnek, amik vagy újra felolvadnak, vagy kül. formációkat alakítanak. Aztán persze kívülről minden benövi, és ez a föld alatt van már, de néhol beszakad, megtalálják, és az izgalmas és jól bejárható részeket biztonságossá kiépítik meg egy kis világítással kiegészítik, és hurrá, mi is bemehetünk! :) Tényleg nagyon izgalmas látvány az egész, érdekes elképzelni a születését, ilyenkor kis porszemeknek vagy hangyáknak érezzük magunkat a természeti erőkhöz képest…
Néhány lávaalagút-rész az Unesco-örökség listára is felkerült, mi a Manjanggul Lava Tube-ot néztük meg (és Gábor is észrevett spontán módon egy kisebbet a Hallasan-oldalában).
Az Ilchubong nevű vulkánkráter is az érdekes látványosságok közé tartozott (nem is voltunk egyedül rajta :), az ehhez hasonlóan sokat látogatott helyeken amúgy még azt is jelzik, az út/ösvény melyik oldalán haladj felfelé, és merre lefelé, a tömegek kezelése végett). Itt nem keletkezett tó a kráterben, mint a Hallasanon, de mindenféle zöld nőtt benne, meg csipkés volt a széle, meg messzire lehetett látni fentről, épp szerencsére kevésbé volt párás az idő. Az Ilchubong mellett egy öbölben pont láttuk néhány női buvár bemutatóját, akik a szigeten régebben szélesebb réteg által űzött mesterségből adtak ízelítőt. Hagyományosan nőké ez a szerep (mostmár főleg idősebb nőké?), akik búvárruhában, de O2-palack nélkül úsznak ki a tengerparton, néha elég mélyre is, hogy tengeri herkentyűket (nem mindet tudjuk beazonosítani, de pl nagyobb csigákat, kagylókat, polipokat, hínárt) fogjanak kézzel, hálóval, meg vmi szúró eszközzel. Itt a bemutatón lehetett utána a fogásból ebédet is rendelni, mi inkább csak néztük lenyűgözve, ahogy pucolták meg aprították a különböző kalafantyúkat.
Egy igazi homokos beach-re is elkeveredtünk, ahol gimis osztálykiránduló csoportok rohangáltak ki-be ruhástul a vízbe hatalmas visongások közepette. Fürdőruhás fürdőzőket nem láttunk, nem tudjuk, h vajon inkább külföldi szokás-e, akiknek és aminek még nincs itt a szezonja talán, nem volt még hőség, akkor épp a nap sem sütött, amikor ott jártunk. De Gábor azért begyalogolt kicsit a finoman langyos vízbe, míg mi Gergővel a homokban gyalogoltunk. (Egyébként ennek a partszakasznak a közelében sorjáznak a luxus üdülőkomplexek is.)
Azt is nagyon élveztük, amikor félreesőbb partszakaszon sétálhattunk kicsit. Ilyen helyeken lehetett csodálni a sziklákon zavartalanul szaladgáló kicsi rákféléket, meg tengerpocsolyákban kicsi halakat, tengeri sünt, kagylókat, csigákat, érintésre összezáruló rózsa alakú növényeket…
Szerencsénkre végig jó idő volt, meleg (de nem fülledt), sokszor napos, eső csak épp annyit esett az utolsó délután, hogy az esőkabátjainkat is tesztelhessük. Gergő is felavatta a sajátját, először nagyon tiltakozott ellene, pláne a benne való gyaloglás ellen, de kitűztük, hogy szokni kell legalább a hordását (jön az esős nyár…), szerencsére hamar bele is jött és kis fekete-piros denevérként rótta az egyik park ösvényeit (az eső után).
Egy szó mint száz, szuper kiruccanás volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése