2011. május 25., szerda

hétköznapi színesek

1. Gyerekorvoshoz a "külföldi negyedbe" járunk (ami azt jelenti, hogy a város külföldi, elsősorban amerikai népessége zömében ezen a környéken lakik, ebből az következik, hogy errefelé találni legkönnyebben angolul beszélő orvost, boltot, angol antikváriumot, nemzetközi márkát - pl Teva szandál..) - egyébként nem csak Gergőt visszük oda, hanem magunk is hozzá járunk szükség esetén, fogad felnőtteket is. (A babamamás csoportból ajánlották többen ezt a konkrét orvost, és érdemes bemetróznunk hozzá a belvárosba otthonról, mert legalább tényleg tudunk vele kommunikálni.)
Már többször előfordult, hogy a játszócsoportból szerzett ismerősökkel futottunk össze doki előtt/után, akik arrafelé laknak. Múlt héten is leszólított az egyik kedves lány/nő, bár lassan vettem észre, honnan hallom, hogy Anna, Anna, mert ő autóban ült egy parkolóban, én meg gyalogoltam. Miután tisztáztuk, hogy most is a doki miatt járunk épp arra Gergővel, kérdezte, hogy és csak nem most is feltúrázunk itt a hegyre??? (A metrómegálló és a rendelő közti bő negyedórás séta dombra fel, majd le vezet, amit ő már korábban is nagyon ellenjavallt és inkább autóval el akart minket is hozni.) "Wow, good excercise." (Ugyanolyan kényelmes séta, mint otthon a Kuruclesin a közértből a házunkig.)
Majd meséltem a hétvégi gyeongju-i kirándulásról (lásd a kettővel korábbi bejegyzést). Összevont szemöldökkel kérdezte: " és olyan messze is beszélnek még angolul?" (Igen, szinte jobban, mint a szöuli átlag, mert turistákra vannak berendezkedve.) "És, és... hogyan szoktunk ilyenkor tájékozódni? Van GPS az autóban, vagy egy koreai barát kísér minket?" (Ja, nem - busszal megyünk.) "Aha.. biztos kényelmes" (válaszolja kis meggyőződéssel).
Aztán még trécseltünk nyári tervekről, ők hazalátogatnak Amerikába, mint a legtöbb amerikai/kanadai a csoportból 1-2 hónapra a nyári szünetben. Említettem, hogy mi Malajziába szeretnénk utazni a júliusi szöuli monszun elől. Hű, az az ország őt is érdekli, még nem volt ott, de a férje részt vett ott egy oktatási konferencián, és nagyon szép puccos szállodában lakott, amit az iskola fizetett, és neki is megjött a kedve hozzá. Mi is egy helyen fogunk lakni végig, ugye? - Nem, mondtam, mi pár hétig hátizsákozunk, mindenfélét meg szeretnénk nézni, nagyon színes ország, sokféle kultúra, sokféle természeti látnivaló, esőerdő, hegy, orángután, teaültetvény... - Tényleg? Hát ezekről még nem is hallott. :)
Utána arra gondoltam, hogy valóban nagy különbségek vannak mindenféle szokásaink, kedves időtöltéseink, életmódunk között, de szerencsére ennek ellenére babamamázni tökjól lehet együtt.

2. Gergővel elkezdtünk bilizni - egyelőre csak összeszokás a cél, így nem ér csalódás, sőt néha váratlan siker is előfordul. Nagyon jó szórakozás.


3. Évszaknak megfelelően rákaptunk családilag a homokozásra, Gergő is egyre ügyesebben lapátol, a vödörbe is próbál szórni, meg bottal rajzolunk a földre, meg minden, ami ide passzol.


A Kim Ir Szen-hegy alatt

Hétvégén újabb kirándulást tettünk itteni barátainkkal (Paul, Mia, Jiwon, Csimin) – pontosabban az ő jóvoltukból.

Ezúttal az északi határszélre, a demilitarizált övezet (DMZ) határához látogattunk el. Ugyan az 1950-ben kirobbant koreai háborúban Dél és Észak 1953-ban fegyverszünetet kötött, de a háború nem ért véget, a mostani határon több, mint egymillió katona néz farkasszemet egymással. Ez persze nem akadályozza meg a délieket abban, hogy egy kis katasztrófaturizmust is bonyolítsanak a környéken.

A határvonaltól két-két kilométer távolságig demilitarizált övezet (DMZ) húzódik, ezen kívül sorakoznak az első vonalak. A déli részen (gondolom a másikon is…) ezen túl még egy jó szakasz az ún. civil védelmi zóna, ami nagyrészt katonai tevékenységet takar, illetve az idilli és szennyezésmentes környezetet kihasználva rizstermesztés folyik, már ahol éppen nincsen aknamező. Ide csak külön engedéllyel lehet belépni, és az „állj, vagy lövök” az alapszabály. De még innen délre is (még a kb. 50km-re levő Szöulban is) érezhető a katonai jelenlét.

Mi a Cheorwon környéki határszakaszt látogattuk meg (kb. a félsziget közepén, K-Ny-i irányban is). A település az otthoni Komáromhoz hasonlóan két ország között oszlik meg. Valaha jelentős volt, de „várost” mégsem írhatok, mert (a déli részt) jelenleg néhány északi rom (a második világháború és a koreai háború között Északhoz tartozott ez a környék) és néhány újabb épület alkotja, leszámítva persze a város helyét átvevő rizsföldeket, aknamezőket és a burjánzó természetet és vadvilágot.

Turistaként ezen a részen egészen a DMZ szögesdrótjáig lehet menni, persze itt csak buszon és katonai kísérettel. Helyenként ki lehet venni, hol húzódik az északiak kerítése, pár őrtornyuk is látszik, de a fő katonai erő azért ügyesen rejtőzködik. A turistákon és az őket kísérgetőkön kívül a mi oldalunkon jövő-menők is úgy néznek ki és úgy ki vannak festve, mintha katonásdit játszanának. Egyébként (állítólag az északiak kezdték…) a DMZ-kerítés felújítása idején mindig egy kicsit beljebb rakják a szögesdrótokat a biztonság kedvéért, így a legtöbb helyen jóval kisebb az arcvonalak távolsága az előírt 4 km-nél.

A buszozás első állomása egy alagút volt, amit az északiak fúrtak át dél felé. A háború aktív szakasza óta több ilyen alagutat is ástak az ő oldalukról át a határ alatt, hogy adott esetben gyorsan és nagy erőkkel tudjanak meglepetésszerű támadást indítani. A négy leleplezett alagutat a 70-es és a 90-es évek között véletlenül találták meg a déliek, volt is egy kis lövöldözés. Persze ettől függetlenül az északiak először kerek perec tagadták, hogy közük lenne az alagúthoz. Miután az nem volt túl hihető, azzal álltak elő, hogy szenet akartak keresni (persze véletlenül épp a déliek alatt, egy olyan vidéken, ahol amúgy nem bányásznak szenet…hogy mindez védhetőbb legyen, az alagútban helyenként feketére festették a sziklát is, hogy szénnek tűnjön…).

Az alagútba le is lehetett menni. Európaiként jól jött a bukósisak, így csak azt vertem be a fejem helyett, amikor elfelejtettem, hogy görnyedezni kell. A magasság az északiakra van méretezve, akik még a délieknél is alacsonyabbak egy fél fejjel – az eltérő táplálkozás eredményeként. Tragikomikus volt, ahogy a kijövetel után a katonák elszedték a sisakokat, majd a militarizált övezet mélyén mehettünk a shop-ba, ahol az ital automaták kínálatán túl némi északi szuvenírt is lehetett vásárolni (választék: párféle szeszes ital + designos műanyag hajpántok). Igazi kommunista giccset sajnos nem lehetett kapni (néhány mozgalmi motívumú északi pénzt árultak még – de ez semmi volt pl. ahhoz a Pekingben vásárolt felhúzható 800 Ft-os karórához képest, amin a másodpercmutatóval egy ritmusra Mao keze integet…) Egyébként a buszon a TV-adás is hozta a formát, legalább valami mozgalmi nótákat vártam, de csak a vasárnap déli „jó ebédhez szól a nóta„ zenés táncos ugrabugra ment.

A második állomás egy nagy kilátóépület egy domb tetején, ahonnan a DMZ-n túlra, az északi területre is át lehetett látni. A látképet a Kim Ir Szen-hegy dominálta, ami az északiak elnökéről kapta a nevét. Elnöki pozíciójának betöltésében a „Nagy Vezetőt” egyébként egyáltalán nem gátolja meg az az apróság, hogy már 17 éve meghalt. Az operatív vezetés azóta a Kim család fiatalabb tagjai kezében van.

A panorámát szemlélve azon gondolkodtam, vajon az északiak hogyan élik meg, hogy amíg ők a kommunizmus védelmében a kerítés túloldalán senyvednek, a déliek (amellett, hogy ők a demokrácia védelmében senyvednek ugyanúgy a kerítés innenső oldalán) nagy kiállítóközpontokat építenek, és buszszámra hordják a turistákat? Illetve vajon ki szórakozik jobban:

1. a déliek , hogy az északiak által verítékes munkával kikapart, de lelepleződött alagutakat turistáknak mutogatják, vagy

2. az északiak, hogy ugyan négy alagútjukat megtalálták az „imperialisták bábjai”, de a többiben továbbra is szorgalmasan dolgoznak a fiúk, és talán a jövő héten már a szöuli metróban jelennek majd meg? :)

nem babra megy a játék

A harmadik megálló egy bemutatóközpont volt, ahol annyi darvat, sast, vaddisznót stb. láttunk kitömve, hogy egy átlagosa méretű nemzeti park kb. be is csukhatott volna ennyi vérveszteség után, de itt a természet legyőzhetetlen, van bőven utánpótlás, hiszen az emberek békén hagyják őket. A taposóaknák nem zavarják az őzeket és a vaddisznókat, messziről megérzik a szagát. Erre ment át az egyik vasútvonal is, ki volt még állítva egy szétbombázott rozsdahalmaz (valaha állítólag egy vonat volt).

Kifelé menet a busz még néhány északi maradvány mellett (pártház stb.) is elhaladt, amelyek a háborúban semmisültek meg..

Hazafelé az autóban, már a védelmi övezeten kívül, a bármikor az útra robbantható óriási betontorlaszok között elhaladva azon gondolkodtunk, hogy érdekes volt ezt így megnézni és aztán hazamenni, de azért más lehet ebben élni folyamatosan. Bár a fenti sorok alapján majd holnaptól jobban figyelek a metróállomásokon, hogy hirtelen nem változik-e meg az utazóközönség összetétele :)

fiatal honvédők

A Shilla királyok nyomában - Hétvége Gyeongju-ban

Már nagyon kezdünk lemaradni a beszámolókkal, igyekszünk felgöngyölíteni az eseményeket. Eddigi kimozdulásaink inkább Szöulra és környékére koncentrálódtak, most az egyik lehető legtávolabbi úti célt választottuk, az ország DK-i részén levő Gyeongju-t, Szöultól kb. 350 km-re.

A város 200 ezres körüli lakosságával Koreában inkább csak falunak számít, és a nagy alapterülete miatt tényleg zöld és egészen természet közeli benyomást keltett. Voltak emeletes házak, de a megszokott panelrengetegek sehol. Ez a pangás azonban nem volt mindig így. Bő ezer évvel ezelőtt itt nyüzsgő, milliós metropolisz terült el. Hogy is van ez?

Egy kis kitérő: a koreaiak nagyon büszkék arra, hogy etnikailag teljesen homogén nép, az idők során nem keveredtek más népekkel (még ha időnként szenvedtek is a kínai-japán darálóban, de valóban, a félszigeten való elhelyezkedés megakadályozta, hogy a közép-európaihoz hasonló „népek országútja olvasztótégely” alakuljon ki). Ez persze a legújabb időkben kicsit máshogy alakul, kisebb részt az itt letelepedő külföldi munkavállalók miatt, nagyobbrészt pedig a vidéki, földművelő régiókban dívó „feleségimport” következtében. Sok más országhoz hasonlóan, Koreában hangsúlyosan igaz, hogy a vidéki fiatalok a nagyvárosokba mennek szerencsét próbálni (a 48 milliós lakosság 90%-a lakótelep jellegű helyen él), a vidék meg elnéptelenedik. Ez azt jelenti, hogy a földművesek egyre kevésbé találnak maguknak helyben bármilyen feleséget, így jelentős részük vietnami, filippínó stb. importtal kénytelen beérni. Ez az iparág annyira virágzik, hogy bizonyos régiókban a házasságkötések jelentős része már „nemzetközi”. De ez egy másik történet.

Az etnikailag homogén lakosság azonban nem jelenti azt, hogy az ország mindig egységes volt. A régi időkben több különböző királyság küzdött egy-egy kisebb nagyobb terület feletti uralomért. Az egyik legsikeresebb közülük a Shilla-királyság volt, fénykoruk idején (kb i.sz. 600 és 900 között) az egész félsziget nagy részét uralták.

Egykori fővárosuk (Gyeongju) a mainál is kiterjedtebb volt, ezt jól jelzi a számtalan halomsír, Buddha-szobor, pagoda, mindenféle faragvány, amelyek ipari mennyiségben bukkannak elő a városban, a környékbeli hegyeken és rizsföldeken. A helyiek előszeretettel nevezik városukat „falak nélküli múzeumnak”.

A belföldi közlekedés jól szervezett és nem is drága, az egyetlen nehézséget a Szöulból való kijutás, illetve a városon belüli kiindulási helyre való eljutás jelenti. Gyeongju-ba busszal mentünk, ráadásul nem is akármilyennel: a koreai turisztikai hivatal néhány városba ingyen buszt biztosít, kizárólag külföldieknek. Jó előre be kell jelentkezni, illetve némi szerencse is kell a sorsoláson, de elsőre összejött. Ráadásul valami deluxe busz lehetett, összesen 28 ülés volt benne (emlékeztetőül, a kínai nagy falas városi buszon ugyanakkora alapterületen 63 volt…).

Ugyan a busz nem a városközpontba, hanem a luxushoteles tó partjára érkezett, de könnyen visszajutottunk a városba. Lecuccoltunk a szálláshelyre, kerítettünk egy biciklikölcsönzőt és kivettünk egy tandemet estig.

A földeken éppen a rizspalántázás ideje volt. A medencékben ilyenkor iszapbirkóznak a traktorok, előkészítik a területet. Ez itt nem olyan, mint amit a DK-ázsai lámpaernyő-kalapos földművesektől látunk a képeken, akik térdig állva a vízben egyesével dugdossák a palántákat. Itt a palántás rekeszeket betárazzák egy speciális traktorba, ami végigmegy és secperc teledugdossa az egész táblát. A hétvégén annyi ilyet láttunk, hogy most már Gergő nemcsak a tányérjában ismeri meg a rizst, hanem a busz ablakából kifele is azt kiabálta, hogy „zi”.

A környéken az elmúlt több mint ezer év alatt számtalan halomsírt is kialakítottak, a halom nagysága az elhunyt által betöltött pozícióval arányos.


A következő napon először egy nagy buddhista templomot látogattunk meg a környéken. Innen aztán ebéd után gyalog folytattuk az utunkat a hegyekbe, ahol egy sziklába faragott, a távoli tengert szemlélő nagy Buddha-szobrot terveztünk felkeresni. Ezen a napon többször is előfordult, hogy akitől pontosabb útbaigazítást kértünk kézzel-lábbal, az közölte, hogy gyalog nem lehet odamenni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az adott hely gyalogosan egy óránál kicsit messzebb volt. Végül is kirándulni jöttünk a gyönyörű tavaszi időben.

A sziklabuddha után még kisebb ösvényeken haladtunk tovább. Na jó, eddig nagy ösvényen jöttünk. Az első kisebb úton kb. tizede lett a (gyalogos-)forgalom az addiginak, egy még kisebbre rátérve aztán teljesen magunk maradtunk. Egy kicsit kalandos, de nagyon szép útvonalon jutottunk le egy kis faluba, majd egy eldugott templom után egy kisebb országútra értünk ki. Nagy mázlink volt, lestoppoltunk egy távolsági buszt, ami levitt a tengerig. (Írtam már, hogy a szöuli chip-kártya eddig minden vidéki buszon is működött? Egy 40 km-es út is egy e-vonaljegy, ami nem üti meg otthoni bkv-s jegy árát, pedig amúgy Korea nem annyira olcsó ország).

A tengerparton egy kis halászfalunál szálltunk le, hogy a naplementéig hátra levő egy-két órában még sétáljunk egyet. Bejártuk a kikötőt, néhány hajót már az esti bevetésre készítették fel, de egy épp akkor érkezett, és nagyban folyt a zsákmány válogatása/osztályozása. Néhány vendéglős ki is használta a lehetőséget, a frissen fogott zsákmány egy része rögtön az ő kisteherautóik tartályaiba vándorolt.

Miután a látvány a mi érdeklődésünket is felkeltette, az egyik vendéglőben mi is szerencsét próbáltunk. Az étlap kint úszott a bejárat előtti tartályokban. Pontosabban mégsem teljesen, mert egy-egy főételhez 6-8 féle „mellékétel” tartozott, így kaptunk még pár fajta főtt és szárított halat, csigát, garnélát, moszatot, mogyorót stb. Én a franciadrazsé nagyságú csigákkal az elején megszenvedtem, de a szomszéd asztalnál az öreg nénik meg az unokák olyan virtussal szürcsölgették, hogy ez végül adott egy kis lendületet. Itt a legtöbb helyen olyan a rendszer, hogy a főételért kell fizetni, a többi automatikus tartozék, ha valami elfogy, abból hoznak újat. Néha eszembe jutnak az otthoni vendéglők, ahol a köret+saláta+szalvéta együtt sokszor többe kerül, mint a főétel, és a konyhán visszarakják, ha véletlenül két karika uborkával több megy a tányérba a normánál, hogy aztán a pincér udvariasan megkérdezhesse a kedves vendégtől, hogy hozhat-e még egyet... Ja és itt nem ismerik a borravaló fogalmát sem, de ez biztosan azért van így, mert nem egy kifejezetten borivó nép.

Az utolsó napon még egy jót sétáltunk a város körül, élveztük a virágokat (no meg a turistáknak kialakított fotópontokat, ahol a népszerű filmsztárok képével lehet fotózkodni). Hazafelé újabb kényelmes és maratoni buszút, a szöuli vasárnap esti visszaözönlő forgalmon is sikeresen átküzdöttük magunkat.

2011. május 8., vasárnap

lampionos felvonulás Buddha sznap


Holnap újabb nagy ünnep: Buddha születésnapja. Ebből az alkalomból hétvégén lampionos fesztivált tartottak a belvárosban, ebből mi egy lampionos felvonulást csodáltunk meg szombat este, az egyik fő utcán, illetve Gábor egy kis kreatív foglalkozáson is képviselte a családot, ahol egy szép papír lótuszvirágot készített (majd vmi jó fények között ezt a lótuszt is lefotózom - csak most alkonyati félhomály uralkodik egész nap a borús idő miatt..).
A felvonulásról a picasaweb.google.com/harangozogergo albumba töltöttünk fel pár képet (oda kevésbé körülményes..).
Szép és különleges látvány volt! Gergőt is lenyűgözte, és ha a közönség (kivételesen nem az övé, hanem a felvonulásé) valamit tapsolással díjazott, mindig rögtön csatlakozott. Némelyik csoport zenélt, dobolt, táncolt is.

2011. május 6., péntek

szóbeszéd


A képen látható párhuzamos elektronikai elfoglaltságnál néha azért többet kommunikálunk egymással is. :) Ilyenkor (amikor kommunikálunk) nyílik mód Gergő továbbra is folyton gyarapodó szókincsét élvezni. Egy újabb ízelítő:
e-ü (egyedül), a-a (Anya, alma), e-ő (Gergő), Szászi (Sári), Jejő (Jankó), tede mámi (másik keze), fofa (fogja), na (nagy), jönyi (zokni, harisnya), o-á (oroszlán), memé (mesét), jejé (zenét), Boba (Bóbita), véva (répa), háha/ö-e (hátunkra/ölünkbe szeretne jönni), fofe (fotel), hühi (nyuszi), boba (boltba), vevo (vezető), jüja (lila), nana (narancs, -sárga), te (keksz), szasza (szalad), zá (zsák), jijiji (csingilingi, csengő), szí (sír), ü (ül), papo (parkol), u-á (ugrál), u-a (uborka), hehé (kenyér), bobá (bogár, hangya)...
Egyik este rákezdett, hogy ha, hé, no, tííííííí! (6, 7, 8, 10) - azóta is előszeretettel hajtogatja.

Tegnap rámutatott a megfelelő ábrára az egyik mesekönyvben, mondta, hogy Ma (Nap), majd, miután egyetértettem, még hozzáfűzte: szü (süt).

Igék helyén néha igekötőt használ. Például nemrég idehozta a karórámat, tukmálta a csuklójához, és mondogatta: fö, fö! - föl akarod venni, Gergő? - :) (lelkes mosoly). Vagy az utcán mutatott a buszra: be, nene. Rájöttem, hogy igen, megbeszéltük, most nem szállunk be a buszba. Vagy rálép a lábamra, és be is jelenti: já (azaz rá).

És az "Ez a malac piacra ment... " kezdetű mondókába már ő is bele tud mondani pár szót. De nem könnyű megörökíteni, garantáltan pont akkor tereli el valami (alább épp a babamamás csoporton készített zászlója) a figyelmét, pedig 10x egymás után is el szoktuk máskor "szavalni"..




gyereknap









Koreában május 5-e gyereknap, ami mszüneti nap is (bár a boltok jelentős része, úgy tűnt, pl nyitva tartott). Mi nem fesztiváloztunk sehol, az ilyen nagy tömegekben zsibongást úgyse szereti Gergő, még másokkal felváltva csúszdázni sem mindig. viszont mentünk helyette családosan tandemezni itt a közeli folyó(cska) partjára. Az utóbbi években minden városon belüli folyópartot kialakítottak (vagy folyamatban van) forgalomtól elkülönítve biciklizős-sétálós területekké, külön kétsávos bicikliút, sokszor mellette külön a sétaút, mellette néha "tornapályák", stb. Tőlünk egy köpésre van egy ingyenes bringakölcsönző is mellette, ahol én már párszor voltam korábban Gergővel, most meg egy tandemet próbáltunk ki hárman. Itt végre tényleg kevesebb pöfögő forgalmat lehet érzékelni, bár a folyót átszelő hidakon azért haladnak közben, de az távolabbinak hat; és igazi zöld fű meg virágzó bokrok, meg a sekély vízben pont felfelé igyekezett csomó nagyobb hal (ívni?). Mindannyian élveztük, ilyenkor Gergő is mindenfélét folyton kommentál közben: hidakat, zászlókat, biciklikat, csengőjüket, kacsákat, madarakat, markolót (az építkezéseken), stb. Meg mi is. :)