kütyüzés, e-oktatás

Metrón-városban-itt-ott járva úgy látjuk, leginkább ezek az érintőképernyős, mindenttudó mobiltelefonok az elterjedtek, és mindenki előszeretettel nyomkodja, kommunikáción túl játszani, filmet nézni, zenét hallgatni, metrótérképet keresni és még ki tudja mit (ezt akár metrón kapaszkodás közben is mind). - Most még egy további használatával szembesültünk, ugyanis GÁbornak tegnap részt kellett vennie egy továbbképzésen a többi külföldivel, az e-oktatással kapcsolatban. Ez az én mezei "tolmácsolásomban" a következőt jelenti: be akarják vezetni, hogy az előadásoknak minden mozzanatát egyben, teljes értékűen rögzíteni lehessen, hogy a hallgatók letölthessék a mobiljukra, és visszanézhessék, ha valamit nem értettek. De tényleg minden mozzanatát az órának: mikrofonba kell beszélni, automata kamera követi a tanárt, ha táblára ír, az is rögzül, és ehhez jönnek hozzá a vetített ppt-k.

Hát, szerintem nagyon egyhangú lehet folyton azt a kis monitort bűvölni mindenért, és ki sem látni belőle... Biztos nem hiába szemüvegesek olyan sokan, meg nézik a könyveket pl a könyvtárban is olyan közelről.. És én nehezen szoknék hozzá, ha tanár lennék, hogy minden órámat ilyen részletekig menően megörökítik.

szótár

Egy kis ízelítő Gergő naponta bővülő szókincséből:
papa, mama, baba, dídi (dédi), néni, puff, hahó, húha, jaj, tető, popoppá (hoppá), ví (víz), szé (szék), Babi (Gabi), néni, fa, fofó (borsó), fufi (lufi), fufu (tofu), szósza (szójatej), mamu (mamusz), Mámi (Mári), Baabi (Barbi), vivó (villog), Nini (Mini ~ matchbox), pupi (puszi), nana (narancs), Ma (Nap), pipó (cipő; piros), vivi (virsli; pingvin; bili :) ), düdü (gyűrű), duda, momo (motor), bobo (bokor), vuvá (zsiráf; virág)

(a képen épp Kisvakondot néz elmélyülten..)

Suwon

(egyelőre csak sorokban, de folyamatban van a képek töltögetése is, picasa-ra meg talán ide is.)
Múlt hétvégén Szöul egyik déli külvárosába látogattunk, Suwon-ba. (vagyis lehet, hogy elvileg külön település, de már összenőttek.) Képzeljétek, egy metróval lehetett végig utazni, ami annyira hosszú vonal, hogy tőlünk északra indul, mi (egy észak-keleti városrészben) kb a 30. km-énél lakunk és szálltunk fel, rengeteg megálló és bő másfél óra utazás után értünk Suwon-ba (kb. 90. km) és a vonal még további kb. 70 km-ig tart! Más a lépték, mint Budapesten... (nem mind a 9 metróvonal ilyen hosszú, de ez kicsit jelzi a város méreteit.)
No, és hogy mit kerestünk ott: egyrészt egy Unesco által is jegyzett városfalat, amit végig lehetett járni és nézegetni róla a dimbes-dombos vidék fáit, lenti lakótelepeit, templomait (bibó! = bimbam), egy palotát, messzebbi dombokat, bástyák térdmagasságú résein is kilesve (ugye, Gergő?), lépcsőkön fel-le közlekedve, családi harangot kongatva.
Továbbá egy érdekes, nagy skanzent, kül. tájak és mesterségek szerint berendezett házakkal, udvarokkal, tehénnel (búbú!), lovastornával, tóval, nyugis (!!) kertes-patakos sarokban buddhista templommal.
Változatosság kedvéért kínai étteremben vacsoráztunk este. :)
Szép, napos nap volt, érdemes volt ide kizötyögni!

baráti összejövetel

Hát, kissé lemaradtunk a meséléssel, próbálok pótolni. Például két hete a magyar nagykövet rezidenciáján jártunk egy eseményen, a címben szereplő megnevezéssel, amit márc. 15-e ürügyén szerveztek az itteni (asszem, csak e városiak jöttek) magyaroknak. (Köszönjük itt is, Balázs, az ötletet, h iratkozzunk fel náluk előre, mint érkező magyarok!! :) ) Tényleg nem egy hivatalosabb ünnepség formáját öltötte, inkább ismerkedős-találkozós összeröffenés volt. Zömében hozzánk hasonló korú emberek jöttek, akik kevés kivétellel mind hosszabb távon laknak itt, ide házasodtak, akár kisebb-nagyobb koreai-magyar gyerekekkel is bővült már a családjuk. Nagyon színes, érdekes élmény volt, örültünk, hogy kicsit hasonszőrűekkel találkozhattunk, de mégis másféle világba csöppentünk: olyan magyarok, akik itteni életet élnek. Jókat beszélgettünk, ötleteket is kaptunk, néhány címet-tel.számot is gyűjtöttünk, reméljük, még találkozunk többekkel közülük! A nagykövet és felesége is nagyon kedvesek voltak, terülj-terülj asztalkám fogadással meg barátságos szavakkal. Gergő is hozta bikfic formáját, belebohóckodott a nagykövet beszédébe, járt-kelt a nagy szobákban, a nasinak kirakott mazsolák nagyját elpusztította, kicsit közeledett a gyerekekhez is.
(külön érdekes volt ott bóklászni előtte-utána a nagykövetségek elegáns környékén, ahol ekkor jártunk először, címereket és különböző villákat nézegetve.)

hordozás

(egyelőre képek nélkül, de ha majd készül kép, a picasa-sok között találtok róla)

Úgy tűnik eddigi benyomások alapján, hogy az itteni babákat/gyerekeket sokkal többen hordozzák, mint babakocsiban tolják. Szerintem nem is feltétlenül elsősorban a hagyományok miatt, bár talán az is benne van, hanem praktikus okokból: tömegben (és lépcsőkön) sokkal könnyebb hordozva közlekedni. Tényleg, egyrészt keskeny járdákon meg szűk boltokban, buszokon eleve lehetetlen, meg a sűrű embertömeg közepette is nehéz pl metrózáskor. Nem is mondanám, h nagyon udvariasak v előzékenyek lennének, ha babakocsival jön vki (vagy pl két ember láthatóan összetartozik, átvágnak köztük simán), a tömeg csak sodródik, mindenki igyekszik hamar haladni a maga útján. Meg a metrós átszállások a nagy városnak és a 9 vonal szövevényes hálózatának köszönhetően amúgyis helyenként elég bonyolultak és hosszadalmasak, rengeteg ide-oda lépcsővel. Mozgólépcső gyakori, bár nem mindenhol elég széles kicsi kocsihoz sem, lift sem ritka, de megtalálni nehéz, meg persze sokan akarnak vele utazni általában. - Arról nem is beszélve, hogy városnézés közepette pl a palotanegyedben rrrrengeteg helyen kellett ide-oda le-fel-átemelgetni, amikor egyszer bkocsiban jött Gergő. Így mi is általában inkább magunkra kötözzük, sokkal könnyebb.
(Szerencsére G is szereti, nem csak a vázas hordozót, ami az utóbbi hónapokban otthon nagy kedvencévé vált kirándulások során, hanem a kék kapcsos Liliputit is újra - itt is köszi, Zsófiék!! :) -, ami ősszel átmenetileg kegyvesztetté vált, pedig ez a legkényelmesebb nekem is (A.), meg alvásra és hosszabb benneücsörgésre neki is.)

A helyiek is elsősorban ezt a műfajt (kapcsos hordozó) űzik, leginkább elölre kötve. (Sok helyi márka mellett otthonról ismerteket is láttam, pl Manduca, Ergo baby.) Külön ipar, h az anyukák spec. takarófélét vesznek fel kívülről, ami a gyereket melegíti, h őt meg ne kelljen annyira felöltöztetni, ilyesmiből rengetegfélét láttam már embereken. A hagyományosabbnak tűnő műfajt nagymamáktól láttam, ők steppelt fürdőköpenyre emlékeztető vmiben kötik a hátukra a gyereket úgy, hogy a gyerek alig a dereka fölöttig van "rögzítve", a köpeny a derekát, popsiját, lábát köti a néni derekához, aki hátra teszi a kezét is a gyerek alá; így 2 éves formákat is visznek. Rövidebb távokra fiatal szülők is fel-felkapnak úgy akár 3-4 éves formát is, hogy a hátukra ül, kapaszkodik, és ők csak a hátul összefogott tenyerükkel tartják a popsiját.

Érdekes benyomás. - és legalább a hordozással egyáltalán nem lógunk ki a sorból. :)

a lakásról

Gondoltam, kicsit bemutatom közvetlen lakókörnyezetünket.

A ház neve International House, ez azt jelenti, hogy itt lakhatnak külföldi illetőségű diákok (elsősorban) meg tanárok (utóbbiak családostul), meg olyan diákok, akik a külföldiekkel akarnak nyelvet gyakorolni. (Két ilyen ház tartozik az egyetemi campus-hoz.)
Rajtunk kívül még egy török-koreai házaspár lakik itt, pont alattunk, egy Gergőnél kicsit fiatalabb kisfiúval (ritkán találkozunk velük, a babát annál többször halljuk sírni), meg a másik szárnyban egy orosz család 9 és 7 éves gyerekekkel - velük alig-alig találkozunk, a további 2 orosz tanárral klikkeskednek, akik máshol laknak. A felsoroltakon kívül csupa diák, szerintünk elsősorban helyi, bár egy nepáli sráccal tnap összefutottam, meg egy másikról tudjuk, hogy kínai, ő segíti ki a házfelügyelő fickót, ha angolul kell velünk kommunikálni.
No, ennek a háznak a harmadik szintjén lakunk.
A szállás kollégiumi jellegére utal, hogy csak emeletes ágyakkal van berendezve, meg pár szűk szekrény és íróasztal. De u.ekkora lakásban a diákok asszem 6-an laknak (noha nálunk csak 4 személynyi ágymeg bútor van, így tágasabb), úgyhogy gazdálkodni kell a hellyel... Két hálószobából, egy amerikai konyhás nappaliból, fürdőből és (mondjuk) mosószobából (mosógép, kazán, kicsit raktár) áll. Mi az nagyobbik hálószobában alszunk mindhárman, szülők a földre rakott matracokon, Gergő az egyik ágy alsó szintjén; a másik hálószobában szokott dolgozni Gábor, ha nem bent az egyetemi irodában (amiről majd később). A ruháink elférnek pont a szekrényekben; az ágyak felső szintjén is tartunk ezt-azt.
A lakás és a konyha gépekkel fel van szerelve (mint hűtő, mikró, mosógép,tévé - dísz, mi nem haszn. eddig, csak Ge kapcsolgatta az elején -, légkondi, gáztűzhely, mosogatógép, porszívó), apróságokkal (tányér-pohár-evőeszköz-edény stb.) meg egyebekkel (pl. fotel :) ) mi rendezgetjük be folyamatosan. (A dekoráció is folyamatban, ezeken a képeken még nem látszik, eddig leginkább Gergő aktívkodott eredményesen e téren ide-oda firkálásokkal.) Nekem furcsa, hogy az alapértelmezett cuccok közé mosogatógép beletartozik (amit talán sosem használunk majd, mert nem veszünk annyi váltásnyi tányért-eszközt), sütő viszont nem - ez igényel némi sütő-főző kreativitást az otthoni megszokásokhoz képest, de tkp. ez amúgyis házi feladat, mert ugyebár a hozzáférhető alapanyagok is sokban eltérnek az otthoniaktól :) . De egész jól kezdünk belejönni, h mit hol-hogyan lehet venni, mit mivel párosítva lehet elkészíteni - és amúgy máshol mit, hogyan lehet enni - mert az itteniek mindennapjaihoz sokkal inkább hozzátartozik a nem-otthon evés, rengeteg egyszerű étterem (is) van, a kül. gyorsevő helyekről nem is beszélve. (Érdekes amúgy, h pl az icipici hotdog-készítő beugrók pultjánál ott szokás ácsorogni, amíg megeszed a szendvicset, az eladóval szemben állva, a keskeny járdán, nem csak elvinni lehet - és mutogatják, h tölts magadnak kólát. - De a kül. evőhelyeket nem ebben a bejegyzésben ragozom...)
A képeket a leírás alapján mindenki beazonosíthatja kedve szerint. :); az utsó a kilátás a nappaliból, ha jól megnézitek, a lakótelep előterében fák látszanak, az az egyetemi épületek közti mini park, ott egy sportpálya is látszana kicsit felülről nézve, ahol gyakran fociznak ifjak. Az egyik épületből, ahol G irodája van, pont ide is lehet látni; az egész kb 10 perces séta (a menzás épület is, ahova hétköznap szintén szoktunk együtt is menni - már nagyon számon tartják Gergőt, Gábortól kérdezik, baby?, ha épp nélkülünk megy :) ). A ház külsejéről majd máskor (most pont lemerült a gép). A szemközti játszótér Gergőnél nagyobb gyerekeknek való, ide csak rövid várakozó idők kitöltésére szoktunk jönni, amúgy máshol felfedezett alkalmasabbakra járunk.

Jankónak (elsősorban)

a mellékelt felvétellel kívánunk Jankó ecsémnek boldog születésnapot!!!

sok szeretettel,

GGA

gyalogkakukk (amatőr dokumentáció)

Így járja be a nevezetességeket egy nagyfiú.

- ha pedig göröngyösebb a terep, akkor esetleg így (bocs, legköz. nem videózunk elforgatva):

baba-mama csoport

Szerdán meglátogattunk Gergővel egy baba-mama csoportot! Már nagyon vártam, hogy találjunk valami ilyesmi műfajú alkalmat, ahol ő is találkozhat gyerekekkel, élhet valami kis közösségi életet (amilyen intenzitásra ebben a korban szükség van, ott még talán kevésbé számít a különböző anyanyelv), új játékterepet fedezhet fel, és nem mellesleg én is kommunikálhatok emberekkel, konkrétan más anyukákkal, akiktől ráadásul hasznos infókat is lehet gyűjteni.
Ugyanazon az expat-os (vagyis külföldis) weboldalon találtam, az itteni International Baptist Church szervezi, viszonylag messze tőlünk, de metróval nem vészes. Szerencsésen odataláltunk a kicsit elnagyolt útbaigazítás alapján, és amikor gyerekhangok szűrődtek ki a templomból, megnyugodtam, h tényleg lesz belőle valami. És lett :) Ráadásul ezúttal hál'Istennek valóban nemzetközi eseménybe csöppentünk, és angolul beszélő társaságba. A társaság jelentős része egy azon a környéken levő nemzetközi iskola tanári karának családtagjai, amcsik; meg rajtuk kívül még mindenféle vegyes népek. Kedvesek voltak, közvetlenek, szívesen fogadtak, jó tippeket is adtak. (Most a felszínesség sem zavar..) Gergő pedig tényleg nagyon jól érezte magát, egy percig sem anyámasszony-katonáskodott, rögtön játékokat keresett; amikor körbeülős-éneklős játék volt, ő is riszálta a sejhaját az énekre meg tapsolt; az uzsonnából (természetesen) lelkesen kért, a fennmaradó idő zömében pedig kül. járművekkel foglalatoskodott.

Szóval nagyon élveztük, és szerintem fogunk rendszeresen járni. (És közben naaagy szeretettel gondolunk az otthoni babás barátainkra, meg a szuper találkozásokra, meg a Ringatókra, meg stb stb. )

ui.: vmelyik nap elkezdtem mondani Gergelinnek a Fut, robog a kicsi kocsi kezdetű Weöres S. verset, és nagyon megtetszett belőle neki a Din-don-diridongó, azóta napjában sokszor úgy kéri újra, hogy Dí-dő! :)

bolhapiac

Szombaton bolhapiacon voltunk! Ez az egyetlen itteni program, amit még otthonról kinéztünk egy hasznos weboldalon (Koreában élő külföldieké), minden hónap első szombatján tartják a város egy messzebbi részében, ezt is nemzetközinek ígérték.
Fel is kerekedtünk, nemcsak hasznos holmik, hanem esetleg kis angol társalgások meg külföldi arcok reményében. Már egész rutinosan metrózunk, jól átlátható a szövevényes hálózat (a fotók közt találtok róla képet), könnyű jegyet venni stb. És magát a helyszínt is könnyen megtaláltuk, egy irdatlan hosszú parkoló magas házak közt, ahol rengeteg ember sorjázik egymás mellett kis szőnyegnyi ezmegazzal. Igazából egyedül a nemzetközi voltáról nem tudtunk meggyőződni, mert kizárólag húzott szeműekkel találkoztunk - de persze simán lehet, hogy nem tudtuk megkülönböztetni a helyieket a kínaiaktól, vietnámiaktól stb. :)
Ugyan a vásár igen jelentős részét ruhák és cipők tették ki, azért szerencsére mi is fel tudtunk szerelkezni mindenféle áhított luxuscikkel, mint pl. kenyérpirító, vízforraló, tányérok, serpenyő, vasaló, kancsó, stb stb. Úgyhogy már szuper konyhai készleteink vannak!
A fenti kép az aznapi tízórainkat ábrázolja. Meglepően elfogadható ízű bogárleves. Hm, mit szóltok?
Mert ez a kis fióka nagyon lelkesen nyitogatta a csőrét, hogy kér még.

fotók

ide tettük fel az első képeinket:

https://picasaweb.google.com/harangozogergo/Szoul2011FebrMarc

Az első hét oktatási tapasztalatai

A múlt hétvégén még nem látszott a környéken, hogy itt egy campus szélén lakunk, de a hét elején megérkeztek a diákok is és megkezdődött a tanítás.

Nekem két tárgyam van, mindkettő 2*75 perc hetente, az egyikből egymást követi a két sáv, a másik két napra elosztva. A hallgatóság nemzetközi, azaz az egyik csoportban van egy kínai is.
Az első órák alkalmából egy kis vizsgadrukkot jelentett, hogy a koreai operációs rendszerben sikerül-e mindent elindítani, ill. a helyi neptunban az anyagok megmutogatásához is számos sormintát kell felismerni, és a megfelelőket nyomkodni. Ezeket szerencsére sikerült abszolválni.

Otthon esetenként megfigyelhető, hogy a nemzetközi (nyugat-európai, amerikai) könnyebben aktivizálhatók, mint a magyarok. Hát ehhez csak azt tudom hozzátenni, hogy a koreaiak 100-szor is meggondolják, hogy hozzászóljanak-e. Nagy harapófogóra lesz szükség, hogy sikerüljön kiszedni a gondolataikat, de ennek hátterében több dolog is áll:
1. néhányuknak nagyon koncentrálniuk kell az angol miatt, főleg, ha leírva látják valahol. Meg tökéletlenül megfogalmazva inkább nem is mondják, amit gondolnak.
2. itt nagyon azt sulykolja beléjük a rendszer, hogy a tanárokat nagyon tisztelni kell, és nem akarnak szégyenben maradni,
3. a diákok és köztem a kultúrális különbség nem az a sokszor elcsépelt valami (hogy melyik nyelven hogy mondják, hogy "egészségedre!" meg hasonlók), sokszor tényleg teljesen más logikára jár az agyuk. Az egyikük rögtön rávágta egy teljesen ártalmatlan táblázatra, hogy "military", amit még most sem értek, hogy honnan szedett.

Még egy jó gyakorlat lesz a nevek és az arcok megjegyzése (megkísérlése).

Öltözködés Koreában

Úgy jöttünk ide Annával és Gergővel Koreába, hogy azt gondoltuk, olyasmi idő lesz mint otthon. Ez nagyjából így is van, ha az internetes hőmérő alapján tájékozódunk, az utca képe ugyanis kissé más képet mutat. Azt eddig is tudtuk, hogy a koreaiak szeretik a hatékonyságot, így a ruhatáruk szezonális variálását is megpróbálják csökkenteni.

Ez abban nyilvánul meg, hogy fagypont körül is öltönyben vagy vékonyabb ruhában járkálnak. Néhányan felvesznek egy-egy vékonyabb kabátot, de akkor azt már szigorúan begombolás nélkül. Egy vékonyabb kardigánt még ér fázósan összehúzni. Először azt gondoltuk, hogy ha az utcán ilyen fittek, akkor bent biztos egy pólóban/ingben járnak. Ehelyett sokszor az egyetemen is pl. tanórán vagy a menzán is a jól bevált megoldásokat követik, azaz ott is kabátban és sapkában ülnek (már akinek vannak ilyenek).

A másik jellegzetes dolog, ami a ruházkodást illeti, a papucs nagy divatja. A papucs alatt itt a kék-fehér, esetleg a fekete-fehér gumipapucsot kell érteni, amit eddigi tapasztalataink alapján szinte minden helyzetben lehet hordani, és az "utca embere" vagy a hallgatók egy része ezt előszeretettel gyakorolja is. Bokától felfelé egyébként (a ruhamennyiségtől eltekintve) nagyjából ugyanúgy öltözködnek itt is, mint ahogy nálunk szokás, tehát senki se rózsaszín köntösös ifjakat képzeljen el legyezővel a kezükben, de a csíkos gumipapucs - zoknival vagy anélkül - a reggeli fagyban is kedvelt lábbeli. A közkedveltség alapján már mi is fontolgatjuk ennek a kötelező tartozéknak a beszerzését, de egyelőre kicsit tologatjuk a melegebb napokra várva.

Gergő okosságok

A teljesség igénye nélkül.
Gergő elkezdett vhogy kategorizálni. Megállapítja a legkülönbözőbb helyzetekben, h vmi azonos fajta dologból több van, és nekiáll azokat "megszámolni": egyenként rájuk mutat az ujjával, mindig hozzámondja, hogy 'ha' (ez jelenti mindegyik számot :) ). A képeskönyvben a kacsákat. A falon a katicás matricákat. A tévén a gombokat. A templom két tornyát. A kezemen a két gyűrűt. A saját két kezét. Tányérban a virsliket. Bögrén a macikat.
Az egyik otthonról hozott könyve, egy állatkertes kis böngésző, most nagy kedvenccé vált, az apró ábrákat többször végigkérdezi, megjegyez sok mindent. Tegnap került középpontba a könyvből egy lufi, elmutogattam x-szer, hogyan kell felfújni, ő is, aztán pár lappal arrébb felismerte és megmutatta egy másik kerek dologról, h az is lufi. Legközelebb, amikor elővettük a könyvet, addig lapozgatott, amíg ezeket meg nem találta. Képzelhetitek, nagyon örült, amikor Csili ma egyetemről hazajövet hozott igazi lufit. :)
Az állatos képeket is szereti úgy megbeszélni, hogy először saját magán megmutatja azt a testrészt, amit aztán az adott képen meg fog mutatni. (saját orra, süni orra)
Mindenféléket utánunk mond. Múltkor az elektromos rizsfőző kapcsán sokat emlegettük Gabit, aki megírta nekünk, hogyan kell használni (köszi itt is a japán tapasztalataidat! :) ), azóta Gergő rengeteget hajtogatja, hogy Babi! Babi! Mondogatja utánam, hogy Bíbi (=Bíbic, ahogyan én sokszor szólítom).
Spirálfüzetbe szoktunk rajzolni, így a korábbi művek is láthatók (amíg el nem takarja vmi erőteljes firka). egyszer rajzoltam neki almafát, megbeszéltük, hogy Nagypapáék agárdi kertjében is van almafa, azóta vhányszor meglátja, felkurjant, hogy Mama! Papa!
Kezd belejönni a kapaszkodás nélküli járásba, irtó édesen "botorkál" a levegőbe kapaszkodva, egyre hosszabb távokat a lakáson belül.