Made in China 3.

Valószínűleg a kínai konyhának csak morzsáival találkoztunk (ezek a morzsák nem azok, mint emiket otthon látni), pár dolgot ki is próbáltunk, de azért olyanokat is láttunk, ami elől már megfutamodtunk. A mellékelt kép alapján lehet tippelni, hogy az árus mit takart le indulatosan egy sült tengeri csillaggal - lásd a kép közepén), amikor a fényképezőgépet meglátta.

A következő napon egy metrós templomtúrát tettünk. Az első állomás egy lámaista templom volt, ahol mongol és tibeti szerzetesek laktak (és éltek, amikor - a napközbeni órákat leszámítva - a népvándorlás megengedte). Számtalan különböző Buddha és egyéb lény mindenfelé, imamalmok, (ki)füstölők, stb.


A konfuciánus templom sokkal nyugodtabb volt, az öreg ciprusok alatt lehetett elmélkedni a nagy tanító bölcsességein. A taoista aztán megint mozgalmasabb volt. Na, nem a látogatók (hiánya) miatt, hanem azért, mert olyan űen és mozgalmasan mutatták be, hogyan kell a Tao szerint élni, hogy abba jól beleborzadtunk. Mindenféle figurák és bizarr alakok példzták, hogyan kell a földi halandüknak a Taót követni, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy aztán ne békaként vagy nyugtalan szellemként szülessenek újra. Azt is megtudhattuk, hogyan kell megfelelő kapcsolatot tartani az ég, föld, eső, szél stb. szellemeivel és isteneivel. A templom hangulatát nagyon kiegészítette a délutáni vihar, ami a szürke árnyalatokat és a papok fekete öltözetét még sötétebbé tette.

Keresztény templomból is láttunk egy párat, de ezek mind zárva voltak, néhányba a reggeli 6:30-as misekor lehetett volna bemenni.

Már majdnem kezdtünk megvilágosodni, amikor az Ég Temploma parkba tévedtünk, ahova a császárok jártak imádkozni a jó rizstermésért. Hogy kérésük meghallgatásra találjon, előtte még arra is hajlandók voltak, hogy három napra ideköltözzenek, úgy, hogy az esetenként 9000 fős háremük nem tarthatott velük.




A parkban Gergő megint népszerű fotóalannyá vált, helyenként szabályosan sorban álltak az önjelölt fotópartnerek, akik távozás után elégedetten nézegették a mobiltelefonjukat (rajta az új fotóval).

Hogy azért az egész úton ne maradjunk turiszt-giccs nélkül, egy kitartó árustól pár száz Ft-ért vettünk egy karórát, amiből Mao keze integet a másodpercmutatóval egy ritmusra. Még szerencse, hogy felhúzós és nem elemes, így talán még később is életet lehet majd bele lehelni.

Az utolsó nap délelőtt még egy gyors vizitet tettünk az olimpiai parkba, megnéztük a legcsicsább épületeket (Madárfészek - központ, Jégkocka - uszoda). Kicsit sétálgattunk, aztán élményekkel tele irány a reptér.

Értékelés: 10/10. Ennél rosszabb kiruccanást soha senkinek nem kívánunk! :) Folytköv.

Made in China 2.

Kis elkalandozás után azt is elárulom, hogy taxis utazásunk célja a Nuejie mecset volt. Mohamed próféta hívei tudtak valamit, hogy 300 éven belül még idáig is eljutottak és azóta is tartják magukat. A környéken viszonylag jelentős muszlim közösség él, erre utalt a rengeteg muszlim volt és hentes (mosolygó nyúzott birkafejekkel).

A következő nap a program egyi kötelező tartozéka következett: túra a Nagy Falon. A több ezer kilométeres falból sok szakaszt helyreállítottak. Pekinghez a legközelebbi része kb. 70 kilométerre van. A szálláshelyen többet is ajánlottak, hangsúlyozva, hogy ők olyan helyre visznek, ahol kevés a turista, és nem egymás hegyén-hátán kell tülekedni. Ez jól is hangzott, hiszen pl. egy börzsönyi jellegű szakaszon jobban el lehetett volna merengeni a régmúlton, mint egy normafain vasárnap délután. Ugyanakkor az "igazi turista" szempontok ellen szólt a privát szállítás költségességén túl, hogy Gergő türelmével nem akartunk visszaélni azzal, hogy túlutaztatjuk. Így azzal a felkiáltással, hogy a Nagy Fal így is, úgyis ugyanaz, végül a legkommerszebbnek mondott szakasz mellett (Badaling) döntöttünk, úgy, hogy magunk jövünk-megyünk és nem kell visszafutni a buszhoz a falról csak azért, hogy vihessenek a kötelező ebédre.

Ez utólag nagyon jó választásnak bizonyult. A hétköznapon túl a délelőtti eső is segített a tömegek egy részének elvenni a kedvét. Azért így is voltak bőven, de mint ahogy a kép is mutatja, meg lehetett találni a nyugisabb szakaszokat is. Ez a falrész nagyon szép hegyi környezetben volt, 1000 m felett, nagy szerencsénkre minden virágzott. Mindenfelé virágzó fák, a kacskaringózó falat a horizontig lehetett követni.

Miután délután visszaértünk, kimentünk még a nyári palotába. A központtól kb. 20 km-re van északra, dimbes-dombos, parkos-tavas környezetben, itt jobban érezték magukat a császárok is nyaranta, mint a Tiltott Városban bezárva.



A kevesebb külföldi és rengeteg helyi turista mellett néhány színfolt is akadt, ilyenek például a szabadnapos katonák, vagy a népviseletben pompázó vidékiek.

Made in China 1.

Kihasználva egy hétvégét és néhány megmaradó napot a tavaszi egyetemi vizsgahétből a múlt héten egy kínai kiruccanásba vágtuk a fejszénket. Bár nem ez az első alkalom, hogy hármasban utazgatunk, mégis ez a része tűnt a legnagyobb kihívásnak. Szerencsére teljesen alaptalanul, de ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Szöulból maratoni metrózás után értünk a nemzetközi reptérre (a felszíni forgalmat figyelembe véve még mindig ez volt a leggyorsabb). Gergőnek nem volt elég a közlekedésből, rögtön egy takarítógép vezetőülésébe mászott bele. A formaságok intézése közben még egy kis játszóházazásra is maradt idő.

A repülés és az érkezés a tervek szerint történt, bár elég élesen kirajzolódott a két ország között a különbség. Na nem csak a fogkrémreklám (koreai) és a szélrózsa minden irányába álló (kínai) fogsorokra gondolok, hanem az utasok kiszolgálására is. Vicces volt elnézni, ahogy a kínai stewardessek kicsit eszegettek mielőtt az utasoknak hoztak volna enni, ill. ahogy a reptéren a sorban kígyózó utasok láttán kezdtek el unottan előszivárogni az útlevélkezelők. Az már inkább idegesítő volt, hogy a rajtuk való átjutás sem volt éppen zökkenőmentes. De le is kell szögezni gyorsan, hogy ezzel szerencsére a végére is értünk az egész út negatív benyomásainak.

A városba nagyon könnyen bejutottunk, az olimpiai láz ide is kihozta a metrót (és még megépített vagy 8-10 vonalat a meglevők mellé – mindezt pár év alatt). Még a felszíni szakaszon rögtön szembe tűnt, hogy itt már igazi tavasz van (szemben a koreai éppenhogy zöldülgetünkkel). Két átszállás után pikk-pakk bent voltunk a központban, ahol a szállásunk is volt.

Rövid becuccolás után Gergő egy kicsit favonatozott, de úgy látszott rajta, hogy belefér még egy kis felfedező császkálás is. A Tiltott Város falai mellett hamar kiértünk a Tienanmen térre (a helyi Vörös tér, a teljes területe még ennél is nagyobb, de néhány épület és jópár kerítés kicsit tagolja). Koreában is erős a katonai jelenlét, de ott a szomszédoktól félnek, itt meg inkább saját maguktól, de az is lehet, hogy a rengeteg díszmaós tányérsapkás inkább csak a nemzeti büszkeséget volt hivatott erősíteni. A helyi és nemzetközi turisták fényképtüzét is nyugodtan viselték, bár asszem alaposan megváltozott volna a helyzet (és a kiskatonák mellett tapasztaltabb honvédők is gyorsan megjelentek volna), ha pl. egy Free Tibet táblával állunk oda melléjük. Az nagyon látszott, hogy bármiféle demonstrációcskára árgus szemekkel figyelnek, mindenki készenlétben.

Az örök Mao elvtárs lefényképezése után már indultunk is a túloldalra megnézni a naplementei katonai zászlólevonást. Gergő kínai sztár karrierje itt kezdődött, a várakozók gyorsan kiszúrták a kis vöröskét és mindenki vele akart fényképezkedni. Mindennek még pozitív üzleti vonatkozásai is voltak, mert sokkal több édességet kapott, mint amit (szerintünk) meg tudott volna enni, így a felnőttek is jól jártak. A zászlólevonás amúgy is meghatározó élmény maradt Gergőnek, a következő napokban végig árgus szemekkel figyelte a zászlókat (mivel minden helyi turistacsoportot kalauzoló idegenvezetőnek is volt egy a kezében, elég sokat látott), majd eljátszotta, hogyan húzták le az elsőt a bácsik. A zászlólevonás után a rendfenntartók gyorsan kitessékelték a népeket a térről, éjszaka nincs járkálás, nézegetés.

Másnap reggel újra a téren kezdtünk, hogy Maót meglátogathassuk a mauzóleumában, ahol Leninhez hasonlóan őt is konzerválták. A kordonok között kígyózó sort nem volt nehéz megtalálni, annál inkább a végét. A rendfenntartók nagyon kitettek magukért, 10 méterenként egy hangszórós ember nyomkodta befelé az embereket a sorba. Szerencsére a benti kollegák is hatékonyan hajtották kifelé a már bejutottakat, így a sor a látszat ellenére haladt. Gergő nagyon hősiesen viselte a másfél órát. A sor legvégén még átestünk egy újabb biztonsági ellenőrzésen (a Tienanmen térre már a belépéskor is van ellenőrzés). Ezután lehetett Maónak virágot venni (úgy látszik, hogy a fehér szekfű volt a kedvence, mert csak azt árulták). Az épületben a szobra előtt lehetett letenni a virágot, majd a főteremben kiterelés közben egy gyors pillantást vethettünk a magára a vezérre is, aki akár Madame Tussauds viaszfigurája is lehetett volna.

A fáradalmakat kipihenni leültünk egy közeli parkban. Gergő nagyon élvezte a szabadságot, vidáman járkált ide-oda, néha jött oda hozzánk egy-egy újabb falatért. Ezután a TIltott Város következett (a korábbi császári palota, ahova az akkori időben csak hívásra lehetett belépni). Rengeteg kisebb-nagyobb épület, az egész egy nagy labirintus, a szokásos kínai elnevezésekkel (mennyei béke csarnok, tökéletes harmónia terem, stb.)

A sok kultúrprogram után a délután nagy részét a közeli parkokban töltöttük, ahol mindenféle díszes pavilonból nézegethettünk le a palotára, illetve sétálgattunk a szépen kialakított tavak partján.

Közben jókat szórakoztunk a kínai pelenkázási szokásokon, bár a képen látható megoldással én biztos nem merném Gergőt a nyakamba venni.

Késő délután pihenésként beültünk egy taxiba, és adélutáni dugóban kellemesen kipih

entük magunkat. A 45 perces utazás itthoni szemmel nem volt horror, a 700 Ft-ot épphogy meghaladta. Úgy látszik, ezt a helyiek is hasonlóan gondolják, mert kb. a harmincadik taxit sikerült csak leinteni, mert a többiben ültek. Elgondolkodtató

üzleti modell lenne otthonra is a városban: ha mondjuk harmadáron lehetne utazni, folyamatosan lenne fuvarjuk az otthoni taxisoknak is és nem kéne egész nap az út szélén hosszú sorokban lesni a kuncsaftokat. Vagy pont ez a lényeg, hogy néhány fuvarból kijöjjön a napi bevétel? Talán autentikusabb alternatívának tűnt volna a riksázás, amire lett is volna bőven jelentkező a kínálati oldalon. Ugyanakkor efelett már kissé eljárt az idő, olyan, mintha a VÁci utcában ajánlgatnák magukat a kocsisok, hogy (a helyiek lesajnáló tekintetével mit sem törődő) német és amerikai turistákat az étteremből a hoteljükig szállítsák. Na jó, a hasonlít azért sántít kicsit, mert áruszállításra azért még intenzíven használják itt őket mindenféle triciklikkel együtt.

Incheon

Az utóbbi időben is sok minden történt, csak lemaradtunk a dokumentálással.
Április elején elkirándultunk Incheonra, ami egyrészt Szöul határában (DNY irányban) egy kisebb város a parton, másrészt mellette egy szigeten van a Szöul-Incheon nemzetközi repülőtér (ahova februárban is érkeztünk).
Ide is a "mi" metrónkkal lehetett kijutni, mint Suwonba (elágazik a vonal, ez a másik ága). Fő nevezetessége talán az, hogy régebben, amikor még a hajózás volt a ki-be csatornája a dolgoknak-embereknek, akkor nagyon fontos kikötőnek számított. Illetve most is nagyon busy ipari kikötő, rengeteg daruval meg kiépített partszakasszal meg átrakodó üzemekkel meg talán gyárakkal, és markolót meg targoncát is bőven láttunk, ami a járművek iránt érdeklődő kisfiúcskát teljesen lenyűgözte.
A kereskedelmi vonal lehetett talán az oka, hogy nagy kínai kolónia élt itt korábban, aminek a nyomát a Chinatown őrzi (a kínai negyed), most leginkább turistacsalogató minőségben, és sok étteremmel (az egyikben mi is finomat ettünk).
McArthur amerikai tábornoknak és a koreai-amerikai barátságnak is nagy szobrokat állítottak, mert itt szálltak partra, amikor az '50-es évek eleji észak-dél-koreai háborúban jöttek segíteni a délieknek, az északiakat kitessékelni. (a szobrok előtti parkban csodaszép tulipánok virultak, hű, de örültünk! elsők idén, és aznap is tök hideg volt amúgy.)
Később átkompoztunk a repteres szigetre. Itt rögtön a kiszállás után egy nagy és irtó érdekes hal (és tengeri kalafantyú)-piac fogadott minket, ahol láthatóan friss (és gazdag) fogásokat szortíroztak szét nagyobb halakra, kisebb halakra, különféle kagylókra, nagyobb rákokra, kisebb (garnéla) rákokra, apró szemetekre. Biztos kihagytam még másokat is - ja igen: polipokat is láttunk kicsit-nagyot, meg rücskös furcsaságokat (mi agynak tituláljuk egymás közt, mert arra emlékeztet), meg stbstb. Ezeket vásárolni is lehetett, meg csomó kis étkezde frissen sütötte-főzte is a vendégeknek, amit kértek.
Aztán buszoztunk is nézelődni a szigeten, leginkább egy hatalmas építési területnek nevezhetném, csomó új út, folyamatban levő földmunka, épülő magas lakótelep, stb. Meg néhol szép tengerpart, több helyütt beachnek kialakítva a szokásos árusokkal-éttermekkel, meg vízbe szaladgáló lelkes emberekkel (a tipikus szitu, amikor mi örülünk, h épp nem vacogunk az alig 10 fokban, ők meg nyakig vizesek farmerostul a hullámokban..).
Aztán a repteret is kicsit felderítettük, az oda/onnan vezető gyorsvasúttal együtt, hogy ha legközelebb valahova (... lásd a pekingi posztot, amit igyekszünk hamarosan szintén megírni :) ), akkor tudjuk, mit hol találunk, mire mennyi időt szánjunk. Meg kiélveztük a reptéren belüli orchidea- meg egyéb virágcsodaligeteket, Gergő követelte, hogy mégegyet, mégegyet akar szagolni.

(képek a picasaweb.google.com/harangozogergo albumunkban, külön mappa - meg másokat is töltögettünk, nem mindegyikhez mesélünk itt külön)

esős napon

... bent próbálunk szórakozást találni. Építettem garázst az újonnan szerzett duplóból.
Gergő rögtön értette, hogy az autók a kapun át közlekednek, és mindig azalatt tolta át őket (név szerint: fefe=fekete autó, wewé=bmw, bobá=bogárhátú, haha=trabant, nini=mini), nem a fal fölött repültek.

Aztán a játszótéri élményeket is megpróbáltuk reprodukálni. Lehetett váltogatni, melyik bábu hintázik (hiha), ki csúszdázik inkább (tüta). Gergő is többször bepróbálkozott az utóbbival, nehezen győztem meg, hogy túl kicsi neki. Aztán a hatalmas teve is lecsúszott, majd a fakockák is (tota).


És egyébként aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet. :) (már öt darabra bővült az ujjra húzható készlet.)

Apa és SáriMáriJankó, nosztalgiáztam a régi tökjó legózásokra! És én is nagyon jól szórakoztam, nemcsak Gergő. - utána még Gáborral is játszottak a műveken egy sort.

képtár

Új képekkel bővült a képtárunk a http://picasaweb.google.com/harangozogergo oldalon (többek közt a korábbi suwoni turisztkodásról, amiről kicsit itt is meséltünk).