Tehát hamarosan behajóztunk Brunei országába! Gábor már felvázolta a bevezetőben, jómódú muszlim szultánság, pici nemzet. (Egyébként ugyanazt a nyelvet beszélik, mint Malajziában meg Szingapúrban, a neve Bahasa Malaysia, és ennek vmi alig más változata asszem az indonézek nyelve is, csak azt Bahasa Indonesia-nak hívják. – És a kínaiak meg persze ugyanúgy kínaiul beszélnek egymás közt, mint a többi helyen.)
Nagyon büszkék rá, hogy övék a leghosszabb időre visszatekintő uralkodó dinasztia, a 14. század óta ugyanabból a családból származnak a szultánok. A mostani szultán (akit Hassanal Bolkiah-nak hívnak, illetve a teljes neve több sort kitölt a számunkra nem ismert jelentéssel bíró előtagokkal) július közepén ünnepli a születésnapját, ami mindig hatalmas állami rendezvénysorozat időszakává teszi a hónapot. Az egész főváros, Bandar Seri Begawan tapéta-szerűen ki volt plakátolva fényképeivel meg gratulációkkal meg meghívókkal. (Mi a hónap első napjaiban voltunk ott, úgyhogy a nagy eseményekről lemaradtunk, de díszfelvonulásra gyakorlatozó egyenruhásokat meg katonai zenekarokat többször is láttunk.)
Az amúgy is kicsi fővárosnak a közepén volt a szállásunk, a buszvégállomás mellett, így mindenhova könnyen el tudtunk jutni. Már első nap elsétáltunk az egyik főmecsetbe (Omar Ali Saifuddien mecset), ahol megtanultam, hogy felesleges törnöm magam fejkendővel meg hosszú szoknyával, úgysem felel meg a dresscode-nak az öltözetem és köpönyeget adnak rám. Sebaj, érdemes volt megnézni az elég új, díszes szőnyegekkel borított mecsetet – képzeljétek, a szószékre mozgólépcső vezetett :).
Kontrasztos látvány volt, hogy a kis tóval körülvett, magas, kupolás, magasztos épület mellett közvetlenül kezdődött a folyóparti vízifalu (Kampung Ayer). Ez fadeszkás ösvényekkel (hidakkal) összekötött lábasházak és -putrik sokaságát jelenti, közülük jópár elég hevenyészett(nek tetsző), lepusztult tákolmány, bár légkondisokat is láttunk. Kiterjedt nagy telep, kb. 30 000 lakóval, iskolákkal, rendőrséggel, tűzoltósággal, orvosi rendelővel, étteremmel, kisboltokkal, bevezetett árammal és ivóvízzel. Motorcsónak a közlekedési eszköz, rengeteg pöfögött belőle a folyón. Egyrészt a vízi lakók is ilyen vízitaxival járnak át a folyó egyik oldalára, vagy a telep egyik (távolabbi) pontjából a másikba; másrészt lépten-nyomon turistákat is leszólítanak, ajánlgatva, hogy körbevisznek a vízifalut megmutatni, további látványosságokkal kiegészítve.
Mi is kipróbáltunk egy ilyen vízi turisztkodást egyik késő délután, érdemes volt!
- Ekkor láttunk többet a vízifaluból is – mert ugyan elindultunk pár deszkahídon, de nem kalandoztunk messze rajtuk, én folyton attól féltem, mikor szakad le alattunk, vagy esünk le oldalt róla a mocsárba..- A vízről picit jobban rá lehetett látni a szultán modern palotakomplexumára, mint az útról; hatalmas arany kupolákat lehetett leginkább sejteni a park magas fái fölött az 1000-nél több szobájú nagy építményből.
- Innen nem messze, egy domb tetején nagy daruk vettek körül egy új betonkupolás építkezést, vízi sofőrünk, aki egyben idegenvezetett is minket, mondta, hogy ide költözhet majd a trónörökös, ha megházasodik. Nem rossz kilátások. Nem kell valakinek egy jó parti? :)
- Természeti látványosságok is vonzottak minket. Itt a folyó egyik ága melletti fákon néhány helyen borneói nagyorrú majmok (proboscis monkey) laknak, „leparkoltunk” a folyószéli susnyásban és a motorcsónakból bámultuk őket, amint a magas fákon ücsörögnek, egyik ágról/fáról a másikra ugrálnak, mókásan hosszú végtagjaikkal kapaszkodva, meg hosszú farkukal egyensúlyozva; és tényleg viccesen hosszú a kolbászorruk, ha profilból látszanak. Ők faleveleken meg hajtásokon kívül sok vízi kaját esznek, ezért vízparton laknak.
- Közben lassan lement a nap, és kis ízelítőt sikerült elcsípni a firefly-okból is (talán szentjánosbogár magyarul), akik a folyószéli mangrove bokrokon kezdtek villódzni, ritmusosan villogó apró pici fények, karácsonyfa égősorára emlékeztettek.. nagyon szép és érdekes volt!
(Mellesleg ez a hajókázás/csónakázás, a korábbi meg későbbi néhánnyal kiegészítve, bőséges élményt nyújtott Gergőnek ahhoz, hogy azóta is irtó gyakran kérje, hogy hajót rajzoljunk, füzetbe, homokba, kőre, mindenhova. Rendszeresen ő is beszáll - azaz rááll a rajzra és közli, hogy hajóval utazik :). A témán belül szoktunk variálni, néha vitorlást rajzolunk Péterrel, néha agárdi kompot nagypapáékkal, stb. – Rajzról jut eszembe, még egy kitérő: mi is felvettük Gergővel a repertoárunkba a vízzel festés szuper mókáját, környezetbarát, minimális eszközigény: pocsolya/más víz + egy bot/kő/ecset, nem kell takarítani utána, mert felszárad – olyan hamar, h. gyorsan kell rajzolni, hogy el ne tűnjön az ábra eleje, mire befejezed a másik végét.)
A másik nagymecsetnél is tiszteletünket tettük, ami még az előzőnél is impozánsabb, hatalmas komplexum. A jelenleg regnáló szultánnak x. uralkodási évfordulójára építették, van benne nagy könyvtár is, stb. És egy mozgólépcsőt külön arra a célra építettek, hogy amikor a szultán a pénteki nagy imára érkezik, ezen mehessen fel (egy emeletnyi lépcsőzés helyett) a nagy imaterembe. (Más és máskor nem használhatja, letakarják ponyvával.) Maga az imaterem is nagyon szép, szolíd (nem giccses) – egyetlen kényelmetlenség, hogy nagyon hideg. Ezek a népek presztízst csinálnak a légkondiból, és kb 18 fokra hűtik ezeket a hatalmas hodályokat, ami nagy kontraszt, ha a kinti hőségből belépsz, pláne, ha mezítláb kell lépkedni a kőpadlón!!
Megnéztük a Szultán kincsei múzeumot is, itt tartják azokat a tárgyakat, amit a szultán (ez a konkrét!) külföldről repi ajándékként kapott a kb. 40 évnyi uralkodás alatt. Igazából azért leginkább környező országok képviselték magukat, néhány távolabbi kivételt nem számítva.
Mielőtt útrakeltünk volna a következő nagyon hosszú szakaszon, még buliztunk egy nagyot az egyik szuper játszótéren az ifiúrral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése