Kuchingba érkezve a belvárosban Gergővel beültünk egy kávézóba, amíg Gábor profi gyorsan szállást keresett és talált, majd visszajött értünk. Ebéd meg kis pihenés után már be is sétáltunk a központba, Kota Kinabalu betondzsungele után nagyon tetszett a város. Átfolyik rajta egy folyó (ami nem sokkal később a tengerbe torkollik), ennek a partján szép sétány, néhány gyarmati épülettel, az esti korzózókat váró étel-ital-szuvenírárusokkal. Itt a következő napok során többször is császkáltunk, az esti hűsebb órákban egyszerre lehetett élvezni a menetrendszeri délutáni esőből maradt pocsolyákba való lépkedést/dobálást és a megpucolva, felvágva kapható friss ananászt, mangót, guavát. Hmmmmm! :)
Első este a sűrűn ide-oda ingázó révészek egyikével átcsónakáztunk a másik oldalra. Ott aztán leginkább csak vacsoráztunk egy food courtban – ami a környéken jellemző étterem-forma: egy nagyobb fedett terepen középen asztalok és székek sűrűn egymás mellett, és a szélén sorakoznak különböző kaja- és italárusok (pl kínai csirkés rizs, máshol tengeri herkentyű, máshol indiai ezmegaz, aztán hotdog, aztán frissen facsart gyümölcslé, aztán pizza, aztán helyi tésztás, stb.) Itt éppen garnélás rizst ettünk, még Gergőnek is nagyon ízlett.
(Nem került még külön szóba, de nagyrészt spontán alakítottuk a programot az út során; csak a repülőket foglaltuk le itthonról, amúgy az útikönyvet alaposan kimazsoláztuk - persze magunkkal is vittük-, Gábor betáblázta a fejébe, hogy hol milyen érdekesek vannak, aztán mindenhol aktuális kedvünk + időjárás + más épp adódó szempontok szerint válogattunk. Már eredetileg is úgy terveztük, hogy lesznek pihenőidők, nem folyamatosan megyünk , és jól jött, hogy ezeket akkor iktattuk be, amikor akartuk. Nagyon élveztük, hogy a „céltalan” lődörgések során is csomó érdekes benyomással, hangulattal gazdagodtunk, amiből egy sűrű, előre betáblázott program során sokkal kevesebbet tud szippantani az ember.)
A városbeli utcákról külön kiemelendő újdonság nem jut eszembe, de a régiesebb, nem lakótelepes belvárosa hangulatos, látványosan elkülönül a kínai meg indiai negyed, karakteres kis boltokkal, finom evőhelyekkel, stb. Jókat sétáltunk (meg ettünk). Egyszer egy speckó igazi kávézóba is beültünk, ahol helyben őrölték a Borneón termesztett kávébabot, hű, de finom illat volt!
Egyik reggel kimentünk a Semengoh orángután rezervátumba, Kuching külvárosába. Ez egy elég nagy (gondolom, minden oldalról elkerített) esőerdőrész, hatalmas fákkal, sűrű növényzettel, stb, amin belül teljesen szabadon élnek az orángutánok. (Ez egy vadonba visszaszoktató program második fázisa, az elsőben még ketrecesebb meg közelebbről megfigyelt körülmények közt tanítgatják önállóságra a hozzájuk hozott majmokat, akiket pl. emberek otthon háziállatként tartottak). Itt már eléggé önellátóak, állítólag a napi kétszeri etetést csak az indokolja, hogy ekkora erdőrész nem tud 20 majmot ellátni (ennyien vannak, fejenként egy négyzetkilométer kellene természetes körülmények között). A majmok egyébként fenn élnek a fákon, aludni is kb 20 m magasságban, naponta alakítgatott fészkekben szoktak.
Az etetésekre lehet turistaként bejönni, és halkan figyelni, ahogy a majmok a szokott időpontban (asszem 9 és 15 óra) elkezdenek az etetőhelyekre szivárogni. A környező magas fák lombjaiban egyre több mozgást lehet észrevenni, közelednek egyik fáról a másikra lendülve, indákon leereszkednek a néhány deszkaplaccra, ahova (felvágott) dinnyét, ananászt, egész kókuszt, banánfürtöket, főtt tojást, ilyesmiket készítettek ki nekik. Lenyűgöző, ahogy puszta „kézzel” seccperc megpucolják az ennivalót, a kókuszt is könnyen megtörik, esznek. Az anya orángután hasáról lelógó gyerekmajom is kiszolgálja magát kedvenc falatokkal, aztán ha elég volt, továbbállnak, ill. visszamásznak a fára. Színes arcmimikájukat, grimaszaikat is lehet csodálni, ha elég közel jönnek. (Vagyis azért a biztonságos távolságot meg kell tartani, ezt előzőleg alaposan szájba rágják a látogatóknak, semmi kaját vagy innivalót nem tarthatsz elöl, mert az odavonzza őket, meg egyáltalán, túl közel veszélyes tartózkodni hozzájuk, mert némelyik harcias néha. De ezt a pár szabályt betartva teljesen biztonságos). Aztán ha elszállingóznak az első „büfévendégek”, még érdemes várni, hátha másikok is jönnek. Szerencsénk volt, talán 11-et is láttunk, kicsit, nagyot egyaránt. - Időnként, ha elég kaját találtak az erdőben, vagy melegük van és inkább pihennek, stb, akkor hiába várnak a látogatók, nem jön majom. Gábor egyszer délután is visszament, akkor csak egyetlen orángután kószált az etetőplaccok felé . De azért ilyenkor is érdekes az esőerdőben sétálni a támpilléres fák közt, kabócákat meg más állatzenét hallgatva.
Neked ízlett a guava? Én nem szerettem.
VálaszTörlésa mangó még jobban ízlett, meg ananász is (ha nem nyelvszúró példány), de a guava savanykássága is jól esett.
VálaszTörléspiros banánt nem láttunk, soha nem is hallottam ilyet! (még a fotóknál kérdezted)